Legborzasztóbb rémálmom vált valóra a Fess okosan! rendezvényen.

Beszédem közben egyszercsak azt vettem észre, hogy egy nőnek leesett a feje, és elbóbiskolt. A nagy guruk szerint az élet egy körforgás, így amit egy jó pár hónappal ezelőtt tettem egy marketinges rendezvényen, ahol fejem édesen férjem vállára hajtva szépen elaludtam, ez igen hamar visszacsapott.

A hülye én vagyok. Minek kellett ennyire aggódnom attól, hogy uncsi leszek? Nesze neked negatív kívánság, simán teljesülhet.

Viszont ezt észrevételezve, hogy szövegem nem tartotta éberen az egyik résztvevő figyelmét, saját döbbenetemre nem blokkolt le. Ott volt még a többi száz ember, így tudtam szemkontaktust létesíteni másokkal.

Valahol persze ez ciki, nem?! De az igazsághoz ez a része is hozzátartozik a pénteki napnak, nemcsak azok a megnyilvánulások, mely szerint nagyon tetszett a legtöbb embernek, amiről szóltam.

Az elmúlt négy hónap nagyon kemény volt. De ugyanúgy végigcsinálnám. Most sem riasztana el a rengeteg újratervezés, a bosszankodás, az izgalom, hogy megtöltjük-e a termet. Pont, mint egy szülés. Majd' beledöglesz, de mikor meghallod a gyerek sírását, abban a pillanatban a fájdalom huss, sehol sincsen, és már másnap tervezed a következő szülésed.

Az sem ijesztett meg - na jó, leblokkolt egy pár percre -, mikor kintről egy pasas besétált hatalmas karimás kalapban, őszes hajfonattal, mindenféle bizbaszokat aggatva a nyakába, és közölte, hogy (szó szerint): kapott valahonnan valakitől egy levelet, hogy lesz itt valami rendezvény, és beülne megnézni.

Igyekeztünk hárman csajok elmagyarázni neki, hogy ez egy előadás, és akik eljöttek, mind fizettek azért, hogy meghallgassák a három előadót, ennyibe kerül a jegy, kéri? Erre a válaszára viszont semmit nem tudtunk reagálni: "ok, megnézem, és eldöntöm, hogy maradok-e" - majd ezzel a lendülettel már bent is volt a teremben.

Kétszer akkora volt, mint én, és nem úgy tűnt, hogy aki az előző magyarázatunkat figyelembe sem véve, majd a következő mondatunkat fel fogja fogni és szövegértésből jelesre vizsgázik nálunk.

De jött az én bodyguardom, az én szerelmetes férjem, aki odasétált hozzá, és minden kertelés nélkül közölte vele: vegye meg a jegyét, ha itt akar maradni. Ugye milyen egyszerű lett volna nekünk is ezt mondani? Hát mi úgy leblokkoltunk, és értetlenül álltunk ott, hogy képtelenek voltunk ilyen simán reagálni.

Az ügy megoldódott, pasas elvonult, terem megtelt, mikrofon beizzítva. Erre viszont voltak visszajelzések, hogy meg kell tanulnom "bekapni" azt a nyomorult fémes körizét, ha azt akarom, halljanak is ne csak lássanak az emberek. Ez volt az egyik nagy hibám, amit elkövettem, hogy nem hajoltam eléggé bele abba a fényes izébe, és ráhagyatkoztam az emberekre, hogy tuti tudnak szájról olvasni. Ok, ennyire azért nem volt veszélyes a szitu, de ezen tényleg kell még dolgoznom (és már azt is tudom, hogyan... rém egyszerű a megoldás!).

Hogy mennyire tetszett az embereknek az előadás máskülönben? Rendkívül élveztem azt az együttlétezést (hát ezt most nem tudom másként fogalmazni), ami a teremben volt. Hiába is mondják, hogy irigy egy népség vagyunk, és nem szeretjük a tudásunk átadni, nehogy a másik fölénk szárnyaljon. Ennek halvány híre sem volt. 

Beszélgetések, eszmecserék, ismerkedések, régi ismerősök egymásra találása, lelkes hallgató közönség. Ezt lehetett leginkább látni az egész délután alatt.

Megkértünk mindenkit, hogy egy kérdőív alapján segítsék további munkáinkat. Jó emberi szokás szerint két (!!!) negatív megjegyzés fényében sikerült lelombozódnom egy időre. De hamar visszapörgettem hülye énemet, hisz tényleg annyira elenyésző volt a lehúzó megjegyzés, hogy a többi pozitív gondolat mellett teljesen eltörpülhettek volna.

Én azért még ostoroztam magam egy kicsit, mérgelődtem, mert hát ugye aki negatívan szól, az képes nem a legválasztékosabb nyelvet is használni. A kérésünk valóban arra irányult, hogy őszintén írják meg, mi nem tetszett, tehát nem azt vártam, hogy most elindul egy csodás nyálcsorgatás irányunkba, hogy mekkora állat élményt volt nekik ott lenni. De azért az őszinteség szó alatt mást értettem.

Voltak olyan nem tetszést kinyilvánító megjegyzések is, melyeket nagyon jól megfogalmaztak, de semmi bántó nem volt bennük (leginkább a büfé és a minimál wc-re irányultak az észrevételek), ráadásul mellette ott szerepelt az is, miért örültek, hogy eljöttek pénteken.

Tanultunk az egészből. Ez volt az első olyan alkalom, hogy egy összefüggő történetet hoztunk létre. Több mint száz ember, több előadó, egy könyv megjelenése. Azért nem volt kis feladat (vállveregetés, halvány glória.. jól van, gyerek, egész jól lenyomtad!)

Ahogy hazaértünk, máris tudtam, hogy lesz ennek folytatása. Egy év múlva egy újabb rendezvényt fogunk összehozni, tanulni az itt elkövetett hibákból, ami persze nem azt jelenti, hogy már soha többet nem csinálunk hülyeséget. Nem vagyunk szentek, de a lehető legjobbat akarjuk ismételten átadni. És kiemelném: ismételten. Mert ha konklúzióként egy skálán akarnám jellemezni az eseményt, ennyi lenne az eredmény:

... csak egy ember aludt el!