Tegnap délig bírtam, utána sikerült egy kicsit kibuknom megint. Most nem egészen a közhangulat vágott padlóra, hanem a megfelelni akarás.

Bár nem tudtam előre, de nagyon jó ötlet volt tegnap előkészíteni a magnéziumot...

A világ egy része most átment kiskamaszba, és minden ellen lázad.

Anya mesélte, hogy nagymama, amikor megvette az ajándékot, rögtön elmondta, hova "dugta". A mondatában mindig érezni lehetett: "ugye nem bírod ki te sem, hogy később nézd meg?"

A tegnapi nap rájöttem, behálózott engem is a zero waste gondolkodás ebben a krízis helyzetben.

Évek óta otthon dolgozom, így mikor férjem mondta, hogy most legálisan eljátszhatom, hogy még havonta egyszer sem kell utcára mennem, boldog könnyebbség lett úrrá rajtam, hogy végre nem nem szól be senki emiatt.

Kívüről úgy néz ki, király élet az otthoni munka, hisz pizsiben dolgozni egy leányálom.

Szabály. Törvény. Előírás. Próbáld meg egy művésznek beetetni, hogy ezekkel előbbre juthat. Egy pár tanácsot viszont megírnék, amik betartásával nem kell visszamenni egy pult mögé italt kimérni, egy nagyáruházban polcokat feltölteni, vagy egy irodában egész nap számok között lavírozni.

A tegnapi posztomból ezt a kérdést kihagytam, és nemhiába, mivel ennek egy egész írást szeretnék szentelni.

Nem mi tettük fel a koronát a fejünkre, hanem a világ lát minket csodabogárnak.