A valóság az, hogy nem cserélném másra az életem. Valóban imádom, hogy akár délig lehetek hálóruhában, és mégis keresek pénzt. Viszont mint mindennek, ennek is vannak fényesebb és árnyasabb oldalai is.
Nézzük az előnyöket:
-egész nap a rózsaszín papucsomban lehetek, amiben még sosem fájdult meg a lábam, és ez a komfortigény ötven év felett már létfontosságú
-akkor eszek, amikor megéhezem, és nem akkor, mikor elindul a társaság felrikkantva az előtte már két órája figyelt óramutatókra, hogy végre ebédidő van
-akkor pisilek, amikor kell (sosem hittem volna el, ha nem élem át, hogy még a mosdóba is csak akkor lehet elmenni, amikor a nagy testvér engedélyt ad rá)
-akkor dolgozom, ahogy én osztom be az időmet, így ezzel az önismerettel, és kitapasztalt bioritmussal simán tudom, hogy délelőtt az agyam működik, ezért olyankor tolom a marketing részét a festészetnek, délután viszont már tompulok, ezért ebben az időben tudom a legjobban használni az ecsetet
-amennyit dogozom, annyit keresek, így minden hónap végén nem kapom meg ugyanazt a fizetést, akár lóg a nyelvem a rohadt sok munkától, akár egész nap a google-t bámultam, mert nem volt mit csinálni
-azt csinálom, amit szeretek, és ez az egyik legfontosabb, ráadásul úgy gondolom, hogy ebben jó is vagyok (és persze ezt az önhatalmúlag feltett glóriát olyan sűrűn dobom hisztizve a sarokba, ahányszor csak úgy látom, alulteljesítettem magam)
-mindig ébren kell tartani a tudásszomjam, hisz magamnak tanulok valóban, ahogy az öregek mondták anno, így mind a technikai tudásom fejlesztésére fordított pénz és idő, mind a marketinges oktatások haszna hozzám tér vissza, ráadásul én dönthetem el, mivel fejlesszem magam, így nem kell csapatépítő tréningeken bohócnak álcázva hülyét csinálni magamból, mert ez állítólag jót tesz a közösségi szellem felfrissülésének
-akkor ölelkezek a férjemmel, amikor csak akarok, mivel ő is itthon dolgozik, így nemcsak a reggeli és esti csók váltásra koncentrálódik a szerelmi életünk
-reggel és este nem kell dugóban agyhalált halni a közlekedéstől, hisz amíg a hálóból reggel eljutok a konyháig már meg is tettem részben a munkába menő utamat, hisz keresztül megyek a műteremszobán
Na de akkor vegyük a hátrányait:
-bár otthon is csak futáshoz veszem elő a macinacit, így a normális felöltözés nem jelent gondot, mégha a kapszula gardróbnak közelében sincs a "jó lesz ez még valamikor" ruhatáram, de azért a rózsaszín papucsomért rendszeresen sírok egy magassarkúban vagy préselős topánkában
-egyetlen egyszer sem lazulhat az elmém, hogy azt várjam, megmondják, mit csináljak, mivel minden egyes kampányt az első ötlettől kezdve az utolsóig nekem kell vezényelni, kitalálni, ellenőrizni, ami persze nem lenne rossz, ha legalább a zuhanyzás alatt ki tudna kapcsolni az agyam, de nem tehetem, hisz ott születtek eddig mindig a legjobb és legtöbb pénzt hozó ötleteim
-elfelejtek időnként chat, email és telefon nélkül kommunikálni, így néha azt veszem észre, hogy hülyén dadogok, mikor fizikálisan kerül szembe valaki
-nem tudom, hogy aznap éppen front van-e, vagy csak szimplán fáj a fejem, mivel nincs kitől megtudakolnom a szomszéd íróasztalnál, és mivel nem vagyok egy feleslegesen hírfolyamot megtömő közösségi alany, így nem kérdezem meg az összes ismerősömet, hogy tudjam, a mai érzékenységem minek tudható be
Mindent összevetve akadnak párhuzamok az előnyök és a hátrányok között. Ami jó benne (akkor dolgozom, amikor akarok), az akár negatív is lehet, hisz időnként elszalad az emberrel a ló, és csak azt veszi észre, hogy egész nap a melón járt az esze. Így van a cipő hordással is, hisz bár szerintem a rózsaszín papucsomat mellém fogják negyven év múlva temetni, de néha jó lenne azt a rengeteg cipőt hordani is, amiben szexistennőnek érzem magam. És ez van a feladat kiszabásával is, hisz utálom, ha más mondja meg, mi a teendőm, de néha olyan jól esne, ha valaki odatenne elém egy listát, hogy ne agyalj, baby, csak pipáld ki nap végére ezt a 36 órányi feladatot.
A lényeg: hálás vagyok az életemért.
Ha Neked s az otthonod egyben a munkahelyed is, megírod, hogy éled meg?