Nem mi tettük fel a koronát a fejünkre, hanem a világ lát minket csodabogárnak.

Pedig esküszöm, néha irigykedve figyelem a könyvelőt, aki boldogan tologatja a számlákat, adatokat, és nem vész el az adminisztráció halmazában. De azokat is jó nézni, akik a pult mögött nem felejtenek el mosolyogni és fejből tudják az összes termékük árát, és mindig megkérdezik a vevőtől, hogy érzi magát, mert mindenkire emlékeznek, aki hozzájuk jár.

Az, hogy valaki tud festeni, rajzolni, ez valamiért kiemeli az embert a hagyományos foglalkozások közül. Pedig nem vagyunk mások, csak más a munkánk. 

Szóval lepel le, és jöjjenek azok a kérdések, melyeket számtalanszor megkaptam és hogy őszinte legyek, mindig meglepett, hogy ez érdekli az embereket.

Mennyi idő alatt festesz meg egy képet?

Hoppá!! Itt az első gondolatom az, hogy most egy áralku következik. Utálnék arra hivatkozni, hogy egy festmény elkészítésének az ideje az egész életem munkája. De, ha röviden akarnék erre válaszolni, és hogy beforduljanak, mekkora bunkó vagyok, csak ennyit mondanék:  52 év. Mindenesetre, ha az életkoromat veszem.

És hogy mit értek alatta?

Nem ecsettel a kezemben születtem, és nem is kergettek vele, hogy nekem festővé kell válnom, de egész eddigi életem gyakorlása, munkája van benne egy-egy képemben. Így valójában tényleg ez a helyes válasz rá. De ez az, amit lerázós dumának vennének.

Ha viszont megmondom az igazat, hogy egyes képeim egy óra alatt készültek el, míg van, amelyiken, mint a mostanin is, már egy éve dolgozom, akkor mégha csak egy minimálbéres óradíjával szoroznám fel pusztán ez utóbbi munkám, igen verné a neves galériákban található képek árait akár tízszeres szorzóval.

Szóval erre nem lehet válaszolni, csak szintén egy lerázós szöveggel: attól függ, mit veszünk munkaidőnek. Az előkészületeket, a beszerzési körutakat, a gyakorlási időt, és a száradásról se feledkezzünk meg, ami miatt a rétegeket egymásra van, hogy csak hetek múlva tudom feltenni.

Szóval ilyen "undokan" állok az ilyen kérdések előtt, mert ne úgy vegye senki egy alkotás elkészítési idejét, hogy konkrétan mennyi ideig fogtam az ecsetet a kezemben... és egyébként mi van, ha még a kínai kaját is azzal eszem??? Na jó, ez béna volt!

Átfestenéd ezt a képet, mégsem tetszik annyira, hogy az az izé ott van rajta!

Na basszus, ez az a kérés, amit senkinek sem kívánok. Az egyik esetben megtettem, de annál iparosabb képet sosem adtam ki a kezeim közül. Mikor meglátta a megrendelő a festményt, teljesen odáig volt, és ájuldozott tőle. Majd én hülye ahelyett, hogy gratuláltam volna neki, hogy ezt adhatja ajándékba, és megmutattam volna, hol jött be a kapun, ehelyett instruálására elkezdtem ecsetet fogni a kezemben, és ott helyben, a hátam mögül diktálni kezdte, min változtassak: az ing színe nem ilyen, oda még egy fát szeretnék, mi lenne, ha egy házzal több lenne... sose csinálok ilyet többet, inkább megtartom majd a képet!

Bár röhögve festettük át, de belül nem voltam ilyen vidám. De ez még régen volt, mikor mindent meg akartam tenni a vásárlók kedvéért, és nem arra gondoltam, hogy egy Lami-t vesznek, hanem hogy egy festményt adok el. Na, ez a nem mindegy! És ez fullra nem nagyképű duma, viszont meg kell határoznod a helyed, ha nem akarsz egy életen át Micimackós képeket alkotni (ez nem az volt, de olyan képem is született... na jó, azt nem írtam alá több okból kifolyólag sem)

Meg lehet ebből élni?

Nem, mint láthatod, éppen az utcasarkon szólítottál le, ahol azon hezitáltam, hogy a testem toljam be áruba, vagy boruljak be a Dunába.

Ez a kérdés mindig visszavezet oda, hogy a mai netes dömpingben, és hogy már mindenkinek vállalkozónak kell lassan lennie, mikor veszik észre az emberek, hogy egy városi tíz perces séta alatt 15 fodrászüzletbe, és 20 pékségbe botlanak bele? Nekik sem könnyebb, de ők is ugyanígy értékesítenek valamit. Hát mi festők, festményeket (basszus, ha ezt a mondatot beveszik egy általános iskolás tankönyvbe, akkor feltehetem a glóriát a fejemre, hogy elértem a pályám csúcspontjára).

A lényeg ebben az ágban is, hogy hangosnak kell lenni, jónak és különlegesnek. Ha mindez megvan, és elég bátor is vagy, hogy önmagad legyél, akkor érthetetlen a fenti kérdés, hisz maga a vevő, érdeklődő is rád talált valamiért, valahogy, valahol.

Mióta festesz? Vagy mindig is ez akartál lenni?

Nem, nem ez akartam lenni. De tudod, miért nem? Mert eszemben sem volt művészi pályát választani, hisz a környezetemben szegény alkoholista nagybátyámon kívül senki nem volt művész, így egy halvány gondolatig sem merült fel, hogy én ezt akarnám csinálni. Még akkor sem, mikor három évesen kirakták egy képemet egy orvosi váróban. Pedig mily szép pályaív lett volna, ha ott apa kezét fogva, feltekintek a képre, és felkiáltok, hogy én Dali nyomába lépek, így jártatok!

De hogy mindig visszatekeregtem erre a vonalra, az biztos. Aztán annyiszor erre húzott az élet, hogy jófej lettem, és hallgattam a jelekre. De érdekelne valakit is egy ilyen válasz?? És az, hogy óvodás korom óta festek? Vagy más nem akkor kezdte??

Hol tanultál?

Éljenek a diplomák!! Mintha ezzel máris fénycsóva keringene körülöttem, ha mondjuk Párizsban végeztem volna. Talán persze akkor az áraimmal sem civakodnának annyit, mert hát mégiscsak Párizsban tanítottak, nem egy budapesti közintézményben, ahol végülis megszereztem egy középfokú papírt erről. Szóval hajrá sznobizmus, sosem növünk ki ebből!

Van egy festőismerősöm, te is ismered?

Mivel a névmemóriám is eléggé silány, ráadásul minden második ember, aki részt vett egy hétvégi kurzuson már festőnek érzi magát, így bocsi, de nem, nem ismerem az összes Kiss Ibolyát és Nagy Bélát sem. 

Most hirtelen ennyi kérdés jutott eszembe, amiket rendszeresen feltesznek, és mint egy automata, ahogy meghallom őket, máris jön a gépi mosoly arcomra, mely sosem őszinte. És mit az elején is írtam, senkit nem megbántani akarok ezzel, hanem megmutatni, hogy mi is ugyanúgy a munkánkat végezzük, felelősséggel, szeretettel (és itt még képzelj el egy csomó fennkölt kifejezést), mint bárki más, aki imádja, hogy teremthet, adhat magából valamit a világnak (na, a végére mégis elmentem egy csodás himnusz érzelgős világába).