...avagy a mosdótól a színpadig.

Sosem fogom megérteni, miért működik az agyam ilyen furán.

Egy majdnem ötven éves emlékre totál kontúrosan emlékszem, miközben akár a napokban is, azon dühöngtem, hogy kiléptem a konyhából két lépést, majd visszafordultam, mert eszembe jutott valami... és álltam ott totál hülyén, hogy mit is akartam???

De Vilire és a mondatára, ahogy szájon csókolt anno az oviban, az totál elevenen él bennem.

A mosdóban történt eme orális szüzességem elvesztése. Vili fogott, odadöntött a hideg csempéhez, majd közölte, hogy reggel mikor jöttek oviba, a villamoson látta, hogy csinálják a felnőttek... így!! És ezzel megtörtént életem első mini szerelmi története.

Vilire már egyáltalán nem emlékszem, csak arra, hogy szőke volt, de hogy ennek a sztorinak van-e köze ahhoz, hogy mi a férjemmel akárhova is megyünk, egyből úgy csinálunk, mint a kutyák, akik körbepisilik a területüket, mi bárhol is voltunk, a zuhanyzó az első, amit felszentelünk szerelmünk helyszíneként. 

Ez a gyermeki hozzáállásom megmaradt a világgal szemben (a zuhanyzós jelenetre gondoltál?.. tévedtél). Értsd alatta: bármiről le akarnak beszélni, én visszamegyek abba a magatartás formába, mikor hiába is igyekeznek visszatartani terveimtől, ötleteim megvalósításától, én csak megyek és csinálom, amit úgy érzem, hogy a dolgom, kötelességem, feladatom, hitvallásom diktál (nagy szavak, de aki érti soraim, nem kell most szemlesütve elnézést kérnem értük).

Amikor kitaláltam ezt a Fess okosan! rendezvényt, na akkor aztán jöttek a kételkedők:

- Jaj, ne már, kit fog ez érdekelni!?

- Örülj neki, ha öt-tíz ember elmegy majd!

- Egy festőt kimozdítani a vászna elől?? Tényleg ilyen hülye vagy, hogy kudarcélményt akarsz magadnak??

És volt még egyéb megszólalás is arra, hogy jobb, ha egészséges önbizalmam érdekében nem fogok bele egy ilyen projektbe, mert az eredménye úgyis az lesz, hogy pityeregve ott fogok állni a fürdőszoba közepén és megkérem férjemet, hogy vigasztaljon meg... akár úgy, mint Vili... csak kicsit felnőttesebben.

Nemrégiben találkozott a férjem, hogy megint őt említsem, egy régi ismerősével, aki nagy vesztes hírében állt. Most viszont egymásra halmozza a sikeres cégeit, és baromi jól érzi magát a világban. Hogyan sikerült mindezt elérnie és megváltoztatni életét, erre ennyi volt a válasza:

- Amióta úgy gondolok az üzletre, mint egy játékra, azóta minden sikerül. Ha pedig nem, újra nekimegyek.

Könyörgöm, hát nem ez az a gyermeki mentalitás, amit bőven elég lenne az üzleti könyvekben leírni? Ok, így csak egy mondat lenne az egész, és nem szólna háromszáz oldal arról, milyen technikákat, ötleteket vegyél bele a megvalósításba. Ha viszont minden fejezetet újra értelmezünk, egyetlen konklúzió marad: élj úgy, mint egy gyermek!

Ne attól fossál, hogy nem sikerül valami, hogy leszarják a fejed!

Eme életbölcsesség révén (hm... mit szólsz, belém zuhant ma reggel a keleti véna) eszembe se jutott, hogy nem jön el senki a rendezvényre, hogy esetleg majd beszólogatnak, hogy milyen hülye idea alapján képzelem, hogy sikeres lehet a projekt.

Egy gyereket mióta érdekli az, hogy azt mondják neki, vigyázz, mert ez és ez történhet, ha a bal lábad előre teszed, utána pedig a jobbat. Tojik a fejünkre, és ahogy elfordítjuk tekintetünk róla, máris azt látjuk, hogy ő önmagának akar hinni, és azt teszi, amihez kedve van, és szerinte jó dolog sül ki belőle. Ha pedig mégsem így lesz? Tanul belőle vagy újra próbálkozik.

A rendezvényre érkezők száma lassan megközelíti a százat. A héten még lesz egy utolsó nagy hajrá, amikor szétkürtölöm a hozzám hasonszőrűeknek, hogy megértessem velük ennek a zseniális eseménynek a létjogosultságát, és hogy baromság kihagyni, hisz sosem lesz ilyen alkalom többet. 

Már egyre kevesebb, aki azt mondja, lehetetlen megtömni a termet. Egyre többen várják, mi fog kisülni belőle, így egyre nagyobb számban érkeznek a jelentkezők is, akik nem hülyék, és látják az előadók neveit, így tisztában vannak vele, hogy eszükbe sem fog jutni, hogy fáj a seggük a széktől, hanem körmölni fogják jegyzeteikben az előadások szavait.

Én rohadt büszke vagyok rájuk! Ezzel az eseménnyel azt is bebizonyítjuk a világnak, hogy ki lehet venni a lúzer jelzőt a festőművész elől. Akik eljönnek, Ők azok, akik megmaradtak bátor gyermeknek.

Hisz Vili is majdnem ötven évvel ezelőtt odavágott a fürdőszoba csempéhez, és ki akarta próbálni, hogyan működik ez a nyálas izé. És jelentem,... bevált.